MINDIG MEGBOCSÁTANI
"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer." (Mt 18,22)
Jézus ezekkel a szavakkal válaszol
Péternek, aki csodálatos dolgokat hallva tõle megkérdezte: "Uram, ha
vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?"
Mire Jézus: "Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer."
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkûségét ismerjük, valószínûleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. A zsidóság korában ugyanis az volt a felfogás, hogy kétszer vagy háromszor, maximum négyszer lehet megbocsátani.
Jézus azonban így felelt: "hetvenszer hétszer." Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkûségét ismerjük, valószínûleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. A zsidóság korában ugyanis az volt a felfogás, hogy kétszer vagy háromszor, maximum négyszer lehet megbocsátani.
Jézus azonban így felelt: "hetvenszer hétszer." Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.
"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer."
Ez az ige Ábrahám egyik
leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi fel bennünk: "Ha Káint
hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer."1 A világ fiainak kapcsolataiban elhatalmasodó gyûlölet olyan, mint a medrébõl kilépni készülõ folyó.
Jézus ezzel szemben a szüntelen, feltétel nélküli megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erõszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, hogy gátat vessünk a rossz terjedésének, s hogy az emberiség a jövõben ne pusztítsa el önmagát.
A megbocsátás az egyetlen út, hogy gátat vessünk a rossz terjedésének, s hogy az emberiség a jövõben ne pusztítsa el önmagát.
"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. "
Megbocsátani. Mindig megbocsátani. A
megbocsátás nem egyenlõ az elfelejtéssel, mely gyakran azt jelenti,
hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, mely az
erõsebbtõl való félelembõl nem vesz tudomást egy igazságtalanságról. A
megbocsátás nem abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tartjuk a
súlyos hibát, vagy hogy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás
nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár
testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk õt olyannak, amilyen, ahogy
- hibáink ellenére - Isten is elfogad minket, bûnösöket. A megbocsátás
abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem aszerint
cselekszünk, amit Pál mond: "Ne gyõzzön rajtad a rossz, te gyõzd le
jóval a rosszat." 2
Ha megbocsátasz, lehetõséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal õ is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövõt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.
Ha megbocsátasz, lehetõséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal õ is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövõt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.
"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. "
Hogyan fogjuk tehát élni ezt az igét?
Péter ezt kérdezte Jézustól: "Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?" "... a testvéremnek."
Jézus, válaszában mindenekelõtt a keresztényekre, vagyis ugyanannak a közösségnek a tagjaira, a köztük levõ kapcsolatra céloz.
Elsõsorban tehát azokkal kell így viselkednünk - családban, munkahelyen, iskolában vagy közösségünkben - , akikkel összeköt a hit.
Milyen sokszor elõfordul, hogy egy gesztussal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk, hogy a különbözõ természet, az ingerültség vagy más gyakran szeretetlenséget szül azok között, akik együtt élnek. Jusson eszünkbe, hogy csakis úgy tartható fenn a testvérek közötti béke és egység, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk õket, mint amilyenek... Szokásunkká kell válnia, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk, mindig, azonnal és teljesen elfogadjuk õket akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek.
Jézus, válaszában mindenekelõtt a keresztényekre, vagyis ugyanannak a közösségnek a tagjaira, a köztük levõ kapcsolatra céloz.
Elsõsorban tehát azokkal kell így viselkednünk - családban, munkahelyen, iskolában vagy közösségünkben - , akikkel összeköt a hit.
Milyen sokszor elõfordul, hogy egy gesztussal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk, hogy a különbözõ természet, az ingerültség vagy más gyakran szeretetlenséget szül azok között, akik együtt élnek. Jusson eszünkbe, hogy csakis úgy tartható fenn a testvérek közötti béke és egység, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk õket, mint amilyenek... Szokásunkká kell válnia, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk, mindig, azonnal és teljesen elfogadjuk õket akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek.
Erre azt mondod: "Ez nehéz." Érthetõ.
Éppen ebben rejlik azonban a kereszténység szépsége. Hiszen Krisztust
követjük, és Õ a kereszten az Atya bocsánatát kérte azoknak, akik
halálát okozták, de azután feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni. Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló, eddig ismeretlen öröm tölt el majd bennünket.
Bátorság. Kezdjünk el így élni. Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló, eddig ismeretlen öröm tölt el majd bennünket.
Chiara Lubich
| 1 Ter 4,24 | |
| 2 Róm 12,21 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése